Aktuális gondok és jövőkép a székelyföldi oktatásban

(0 Szavazat)50 megjelenítés

A Hargita megyei középiskolák munkájuk során felmerülő nehézségek és azok megoldási lehetőségeinek a megbeszélésére került sor október 12-én, pénteken Hargita Megye Tanácsa márványtermében. Többek között a román nyelv oktatása során felmerülő problémák, az érettségi eredmények tükrében nyilvánvalóvá vált hiányosságok, illetve a duális képzés megannyi aspektusa is szóba került. 

. A jelenlévők mind egyetértettek abban, hogy a román nyelv nem anyanyelv szintjén történő oktatása szükséges a kisebbségek számára. A magyar tanítókat és diákokat egyaránt diszkrimináló intézkedésekre pedig megoldásokat kell sürgetni.

Ferencz Salamon Alpár, Hargita megyei tanácsos és az oktatási szakbizottság vezetője szerint az oktatás a legfontosabb társadalmi kérdéskör, amely mindig szakmai viták tárgyát kell képezzék az oktatás minőségének javítása érdekében. Ugyanakkor a korábbi főtanfelügyelő szerint az egyenlőség és méltányosság elve megkérdőjelezhető a román nyelv oktatását illetően a magyar többségű megyékben, megemlítve itt Hargita Megye Tanácsa által készített tanulmányt is.

Kelemen Hunor RMDSZ elnök szerint az oktatás kérdése idén is prioritás volt a szövetség tevékenységi körében, mivel Romániában folyamatosan változtatnak az oktatási rendszeren ezért a szövetség is folyamatosan résen kell legyen. A szövetségi elnök ugyanakkor elmondta, hogy a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium ügyében 2016-tól 2018 szeptemberéig napi szinten foglalkoztak az újraindítás érdekében. – Tudtuk, hogy nem csak egy iskola szűnik meg, az az egész oktatási rendszerre kihatással lett volna. Az új oktatásügyi miniszter kinevezését követően egy asztalhoz kell ülnünk és többek között a kisebbségi oktatóknak járó túlóradíjak ügyében is tárgyalnunk kell – mondta Kelemen Hunor, hozzátéve, hogy szoros együttműködés alakult ki a pedagógus szövetségek és az RMDSZ között.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke kiemelte, hogy egyedül az RMDSZ állt ki a pedagógusok érdekében. Ugyanakkor vitathatatlannak nevezte, hogy a végzős diákok jövőképe sérül az elbukott román érettségik miatt. A megyei tanács elnöke mindezek mellett megköszönte az iskolaigazgatók, pedagógusok és szülők segítségét. Mint mondta, a megyei tanács a postás szerepét tölti be, de szükség van minél több javaslat, észrevételre, amelyet tolmácsolhatnak az RMDSZ parlamenti frakcióinak.

A kerekasztal megbeszélésen Tamás Antal, a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium diákja is megosztotta tapasztalatait. Ebbe Borboly Csaba közösségi oldalán nyerhetnek betekintést.

Kovács Irén Erzsébet oktatásügyi államtitkár megköszönte a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének, a pedagógusoknak, és tanfelügyelőségek munkatársainak az együttműködést, ugyanakkor külön köszönetet mondott az iskolaigazgatóknak, akik a manapság rájuk nehezedő felelősség ellenére vállalják a munkát, amikor a szűkös költségvetések és megszorítások nehezítik munkájukat.

Szabó Ödön, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezető-helyettese kifejtette, nyilvánvaló, hogy az oktatási folyamat végén a diákok román  nyelv érettségin nem tudnak úgy teljesíteni mint román anyanyelvű társaik és ez a későbbiekben hátrányt jelent. Ezen azonban a szülők is nagyban segíthetnek, ha a gyerekeket bátorítják a román nyelv gyakorlására nem csak az iskolákban, hanem a környezetükben, vagyis bátorítani kell azon attitűd elsajátítására, hogy a gyerekek bátran szólaljanak meg, hiszen csak így lehet gyakorolni a nyelvet. A képviselő ugyanakkor megemlítette, hogy nagy segítség Burus Siklódi Botond, az RMPSZ elnökének részvétele is az országos egyeztető tanácsban.

Novák Csaba Zoltán szenátor szerint pedig az oktatás és a gyerekek bátorsága mellett az alternatív lehetőségek minél magasabb szinten történő beépítésében látja a megoldást a kerettanterv módosításával vagy a Hargita megyei kezdeményezésekhez hasonló táborozási lehetőségek minél szélesebb körű biztosításával.

Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő a jelenlegi fejkvóta rendszer rég nem fedezi egy oktatási intézmény működését. A főtanfelügyelő szerint a tanügyi rendszernek eléggé rugalmasnak kell lennie, hogy a megjelenő igényekre időben válaszolni tudjon, ami jelenleg teljesen hiányzik a rendszerből.

A kerekasztal megbeszélésen jelen volt Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, Magyari Tivadar, az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnöke, Bíró Barna Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke, Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke, valamint megyei tanácsosok, iskolaigazgatók és pedagógusok.

Csíkszereda, 2018. október 12.


[ Románnyelv-oktatás ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774