Évet értékeltek az egyházi vezetők

Az egyház és a világi intézmények együtt dolgoznak

(0 Szavazat)53 megjelenítés

Évértékelőt tartottak Hargita megye felekezeti vezetői a csíkszeredai megyeházán december 19-én, hétfőn. A jelenlévők összegezték a 2016-ban szerzett tapasztalatokat, hogy levonva a következtetéseket eldönthessék, mit visznek tovább 2017-re.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke hangsúlyozta az egyház szerepének fontosságát a közösség működésében. További együttműködési tevékenységnek javasolta, hogy az egyházi vezetők is segíthetnek a gyermekek iskola utáni foglalkoztatására kitalált after school elnevezésű program megszervezésében, mivel a gyermekek szülei általában sokáig dolgoznak, és számos helyen még nem foglalkoznak ezen probléma megoldásával. A megyeelnök arról is beszámolt, hogy a megyei tanácshoz idén 242 támogatási kérelem érkezett az egyházaktól, ebből 176 esetben már sikerült is szerződést kötni, és további 30 várható ebben az évben. Köszönetet mondott azért a szerepvállalásért, amit az egyházak a magyar összefogásban betöltenek, és azért, hogy a közügyekben való aktív részvételt szorgalmazzák híveik körében.

Barti Tihamér alelnök kifejtette, az egyházi vezetőket számos impulzus éri, közvetlenül kapnak visszacsatolást a közösség tagjaitól, és olyan őszinte észrevételeket, amelyeket a politikai elöljáróknak talán nem mondanának el. Kérte a papságot, közvetítse a problémákat a megyei tanácsnak, hogy foglalkozhassanak azokkal.

Bíró Barna Botond alelnök egy problémára hívta fel a figyelmet, miszerint Európa értékhiányban szenved, a szülők egyre több időt töltenek a munkahelyükön, és egyre kevesebbet vannak a gyermekeikkel, ezért a nevelő szerepet a tanintézetek vették át.

– Az egyháznak marad az a szerep, hogy összetartsa a közösséget, mert a politikai rendszerek változnak, de az egyház maradandó érték számunkra, ezért kötelességünk a támogatása – jelentette ki az alelnök.

Tamás József püspök elmondta, az országban sehol nem támogatják ilyen mértékben az egyházmegyéket, mint Hargita megyében, és az egyházmegyék és politikai vezetők közötti kapcsolat sem ilyen jó, mint itt. Kívánta, hogy az ünnepi időszakban Jézus Krisztus legyen a hangvilla mindannyiunk számára, amelyre ráhangolódunk.

Bálint Benczédi Ferenc püspök örömét fejezte ki, hogy az egyház és a világi intézmények együtt dolgoznak, ami korábban nem volt így, az egyház vezetői és Hargita Megye Tanácsának munkája kiegészítik egymást. Szatmári Szilárd református lelkész elmondta, a folyamatosan változó világban biztos pontokat keresünk, amibe belekapaszkodhatunk, emberi viszonylatban ilyen az egyházak számára a megyei tanács. Simó Sándor, az udvarhelyszéki egyházi kör unitárius esperese is osztotta lelkésztársai véleményét, mely szerint Hargita Megye Tanácsa megpróbálja megvalósítani a lehetetlent is.

Csíkszereda, 2016. december 19.


[ Egyházi hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774