Fába faragott csodák a csíkszeredai megyeházán

A Hargita Megyei Művészeti Népiskola tanulóinak munkáiból nyílt kiállítás

(0 Szavazat)66 megjelenítés

A Hargita Megyei Művészeti Népiskola fafaragó szakos diákjainak kiállítása nyílt meg június 27-én, hétfőn a csíkszeredai megyeházán. A Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő népiskola által szervezett kiállítás címe: Fába faragott csodák. Péter Csaba, a népiskola vezetője elmondta, hogy a fafaragó szakos diákok ez évi munkái tekinthetők meg, amelyek Csíkszeredában, Szentegyházán és Zetelakán készültek.

Az is elhangzott, hogy a népiskolában 38 éve folyik fafaragó oktatás, a megye öt településén, évente mintegy száz diákkal. „Ez az egyik legtermékenyebb szakma. Itt nem lehet mellébeszélni, mert ez a munka könnyen mérhető, a termék magáért beszél” – hangsúlyozta Péter Csaba. Kitért arra, hogy Hargita Megye Tanácsa ösztönzésére székelykapu-faragást is oktatnak, és arra biztatnak minden tanulót, aki a fafaragó szakon végez, hogy sajátítsa el e tudást. „Az iskola kapuja nyitva áll mindenki előtt, és a hölgyeket is biztatjuk, ők is kezükbe vehetik a vésőt” – tette hozzá a népiskola vezetője. Azt kívánta, hogy a fafaragás szakot végzők jó kedvvel, eredményesen és nem utolsósorban jól megfizetve űzzék ezt a mesterséget. Ez a gondolat összefügg a megyei tanács azon törekvésével, hogy minél több fiatal sajátítsa el a hagyományos népi mesterségeket, és az megélhetést jelentsen számukra.
A kiállítás az elkövetkező hetekben még megtekinthető a megyeháza földszinti kiállítóterében.

Csíkszereda, 2016. június 27.


[ Kulturális hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774