Örök-aktív fiatalokat díjaztak

( Szavazat)65 megjelenítés
Hargita Megye Tanácsa elismeri a fiatalok munkáját
A 2012-es Ifi Napok programsorozat keretében díjazták azokat, akik a legaktívabban vettek részt a megye ifjúságának közösségi életében. Az eseményre május 3-án, csütörtökön került sor Csíkszeredában, Hargita Megye Tanácsa márványtermében. 
 Hargita Megye Tanácsa, a Hargita Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság, valamint a Hargita Megyei Kulturális Központ díjazta a megyében aktív, kiemelkedő közösségi tevékenységet kifejtő fiatalokat, eredményes ifjúsági projekteket lebonyolító diákönkormányzatokat, szervezeteket, valamint azokat az önkormányzatokat, amelyek támogatják az ifjúsági szervezeteket és programjaikat.
A csütörtöki díjkiosztó kezdetén házigazdaként Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke köszöntötte a fiatalokat, példaértékűnek nevezve a közösségért kifejtett tevékenységüket, majd Becze István megyei tanácsos szólalt fel.
– Már évek óta megszervezzük az Ifjúság Napját, és díjazzuk azokat, akik a legtöbbet tettek az ifjúságért. Azt gondolom, hogy ez nagyon fontos lépés, szükséges megerősítenünk a fiatalokat abban, hogy jó az, amit tesznek. De emellett fontos, hogy egész évben odafigyeljünk rájuk! – hangsúlyozta, majd saját tapasztalatát osztotta meg: – Vidéken járva az látszik, hogy a fiatalok azok, akik életet visznek a falu életébe, ők segítenek a falunapok megszervezésében, tánccsoportot, hagyományőrző csoportot működtetnek. Erősítsen meg benneteket, hogy valóban érdemes másokért tenni.
Nevezd meg a legjobbakat! címmel egyesületek és civil szervezetek számára fogalmaztak meg felhívást, hogy javasoljanak fiatalokat, akik kiérdemelték az elismerést. A nyerteseket értékes könyvutalványokkal, könyvekkel, kitüntetéssel és oklevéllel jutalmazták. A három kategória díjazottainak méltatását Zonda Erika, Hargita Megye Tanácsa Programok és Vidékfejlesztés Igazgatóságának vezetője olvasta fel, a díjakat Becze István, Rácz Árpád és Szentes Antal megyei tanácsos, Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ vezetője és Izsák-Székely Lóránt tanfelügyelő adta át.
A díjátadó alkalmával dicséretben részesült Varga Milán és Ladó Tihamér-Zsolt, a Csíki Diáktanácsok Egyesületének önkéntese, akárcsak Nagy János-Hunor, a szentábrahámi Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet tagja, valamint Gedő Anita, a szentegyházi Gábor Áron Iskolaközpont diáktanácsának elnöke. Iskolaújság szerkesztéséért dicséretben részesült a homoródszentmártoni Nagy Boglárka. Hasonlóképpen ismerték el Ferenczi Enikő, a ditrói Hagyományőrző Csoport tagjának munkáját és Gagyi Réka, a Székelykeresztúri Kistérség Szövetség önkéntesének tevékenységét. Többek között táncházak és játszóházak szervezéséért dicséretben részesült Ádám Rebeka. A nagytusnádi Ravasz Arnold a Tantusz Egyesületnél és az alcsíki Sportegyesületnél betöltött tevékeny szerepével érdemelte ki a dicséretet. A csíkmindszenti Málnási Zsuzsanna, a Caritas önkénteseként tűnt ki, Páll Zoltánt és Balázs Zsombort az általuk működtetett Szépvíz Rádió létrehozásáért és működtetéséért díjazták. Dicséretben részesült Mihály Emőke, aki a csíki fiatal pedagógusok fórumának megszervezésében vállalt szerepet. Harmadik díjat vehetett át Darvas Róbert, a csíkszentimrei Ifjúsági és Közművelődési Egyesületnél kifejtett munkájáért, második díjban részesült a gyergyóalfalvi Szekeres Rita, a Faludy György Irodalmi Fesztivál és a KIMENŐ Összművészeti Fesztivál megszervezéséért. Első díjban Szentes Lajos, a csíkszeredai Zöld SzékelyFöld Egyesület önkéntese részesült. A megyei tanács elismeréseként Ígéret Díjat, érmet és oklevelet is átvehetett a könyvutalvány mellett.
A Diákönkormányzatok kreatív projektje kategóriában a szentegyházi Gábor Áron Iskolaközpont diáktanácsát díjazták, a harmadik díjat és az Ígéret Díjat Gedő Anita, az iskola diáktanácsának elnöke vette át. A második díjat a 2011-es Sapientia Egyetemi Diáknapok projekt érdemelte ki, az Ígéret Díjat Dávid Zsolt, a Hallgatói Önkormányzat elnöke vette át. A székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnázium IX–XII. osztályosainak karneváli ünnepsége kapta az idei első díjat, a vele járó Ígéret Díjat Molnár Csilla, a diáktanács elnöke vehette át.
A modellértékű projektek kategóriájában harmadik díjban részült az Év Fája Romániában 2011 – Vágási Tölgy projekt, amelyet a Három Hegy Ifjúsági Egyesület bonyolított le, amit a megyei tanács Szent Imre-díjjal jutalmazott. Második díjban és Szent Imre-díjban részesült a szentábrahámi Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet, a Hagyományteremtés: Farsangtemetés című rendezvényükért. Az első díjat a Székelyudvarhelyi Közösségi Alapítvány érdemelte ki a YouthBank ifjúsági projektjével. Az első díjat és a Szent Imre-díjat Balogh Szabolcs projektkoordinátor vette át, aki befejezésül röviden ismertette sikeres projektjüket.
 
Csíkszereda, 2012. május 3.
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774