Tehetségnapokat szervezett a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság

( Szavazat)107 megjelenítés
Június 24-25. között immár harmadik alkalommal szervezte meg a Hargita Megye Tanácsa alintézményeként működő Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság a gyermekvédelmi rendszerben nevelkedő gyerekeknek és fiataloknak szóló Tehetségnapokat. A rendezvény első napjának a zsögödfürdői Cari-tábor adott otthont, a keddi rendezvényeket a Szakszervezetek Művelődési Házában tartották meg.  
 A kétnapos találkozóra mintegy hétszáz gyermek és kétszázötven nevelő kapott meghívást, de az előadások bárki számára nyitottak voltak.
Az első nap a kicsiknek szólt, a hivatalos megnyitón Elekes Zoltán a Hargita Megye Szociális és Gyermekvédelmi vezérigazgatója köszöntötte a megjelenteket. Mint elmondta: a Hargita megyei gyermekvédelmi rendszerben élő tanulók Tehetségnapja az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Erdélyi Tehetségsegítő Tanács együttműködésével valósult meg, Hargita Megye Tanácsa támogatásával.
Ezt követően a gyermekvédelmi rendszerben elhelyezett gyerekek adták elő műsorukat. Délután bábszínházzal, bűvészmutatványokkal, lovaglással folytatódott a program, majd a Mesehetes koncertezett.
Kedden a nagyobb korosztály tagjai léptek színpadra, előadásukban énekek, versek és színdarab egyaránt megtalálható volt. A rendezvény Abodi Nagy Blanka nagy sikerű koncertjével zárult.
 
Csíkszereda, 2013. június 25.
 
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774