Gördülékenyebb gyerekvédelmet

( Szavazat)37 megjelenítés
A szociális ügyekkel foglalkozó és nappali központokat működtető civil szervezetek képviselőivel találkozott január 11-én Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, Sófalvi László alelnök és a Hargita Megyei Szociális Gondozási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság részéről Elekes Zoltán igazgató.

– A találkozót egy pályázó partner javasolta – mondta Elekes Zoltán –, és kiváló alkalom, hogy visszajelezzenek a megyei tanácsnak és a gyerekvédelmi igazgatóságnak a pályáztatási programról.

– Két évvel ezelőtt merült fel a gyermekvédelmi és egyéb szociális tevékenységeket támogató program ötlete – közölte Borboly Csaba megyeitanács-elnök. – Ezzel a rendszerrel közelebb akartuk hozni egymáshoz a civil szférát és a közintézményeket, ugyanakkor szerettünk volna változtatni a helyi tanácsok problémához való hozzáállásán is. 2004-hez viszonyítva, amikor minimális anyagi juttatással letudtuk a támogatás ügyét, most már érezhető javulásról számolhatunk be a lakosság viszonyulását illetően, és sikerült évről évre növelni a támogatásra szánt alapokat, annak ellenére, hogy még mindig oroszlánrész hárul a gyermekvédelmi igazgatóságra és a civil szervezetekre. 

Hargita Megye Tanácsa a jövőre nézve szeretné növelni a társadalom érzékenységét a család nélküli, illetve fogyatékkal élő gyerekek gondjaival kapcsolatosan, országos szintű odafigyelést szorgalmaz az RMDSZ Hargita megyei politikusai révén is. Emellett lehetőségei szerint bővíteni fogja a már működőképes támogatási rendszert úgy, hogy leegyszerűsíti és gyorsítja az elbírálási folyamatot, ezért várhatóan január 28-án, a megyei tanács 2011-es költségvetésének elfogadásával egyidejűleg sor kerül az idei szociális pályázatok is kiírására is, hangzott el a találkozón.

A programot Elekes Zoltán igazgató foglalta számokba, eszerint Hargita Megye Tanácsa mint finanszírozó 2009-ben 130 000 lejt különített el 15 nyertes pályázat számára, 2010-ben pedig 208 000 lejt 23 pályázat támogatására. Ezt követően a megjelent civil szervezeti képviselők ismertették kezdeményezéseiket, és felsorolták a nehézségeket, valamint azokat a javaslatokat, amelyek megkönnyítenék a jövőbeli pályázást. Többségük az elszámolást megnehezítő bürokráciát kifogásolta, valamint javasolták, hogy a megpályázott alapokból lehessen személyzetet is alkalmazni, és a gondoskodás terjedjen ki minden korosztályra, hogy idejében lehessen foglalkozni a hátrányos helyzetben levő gyerekekkel. További enyhítésként a szervezetek számára jelentős kedvezményeket biztosító cégek bevonásának egyszerűsítését nevezték meg.

  
Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774