Robinwood Plus projekt:

( Szavazat)59 megjelenítés

Hatékony erdőgazdálkodás – magasabb életszínvonal

A fenntartható erdőgazdálkodásról szólt a RobinWood Plus projekt január 11-én Csíkszeredában tartott konferenciája. A projekt az INTERREG IVC program keretében indult, fő célja az erdők sokoldalú szerepének növelése a gazdasági fejlődésben, a környezetvédelemben és az életminőség javításában a vidéki területeken. Romániai partner Hargita Megye Tanácsa, és részt vesz még Liguria régió (Olaszország, projektvezető), illetve Limousin Regionális Tanácsa (Franciaország) Kainuu Regionális Tanácsával (Finnország) és Calabria régióval (Olaszország) együtt – ezek a partnerek is képviseltették magukat a szakmai találkozón.

 

Az eseményt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke nyitotta meg. Köszöntőbeszédében azt hangsúlyozta, hogy a RobinWood lényege a tapasztalatcsere, és térségünk lakóinak van mit tanulniuk a többi partnertől, hiszen a kommunizmus évtizedei hátrányos helyzetbe hoztak bennünket az erdőgazdálkodás terén is.

– A rendszerváltás után vidékünkön sokan a gyors meggazdagodás utáni vágyukban jelentős erdőket taroltak le, azonban érződik a változás a tulajdonviszonyok rendezésének és a közbirtokosságok nagyobb odafigyelésének köszönhetően – jelentette ki a tanácselnök. Hozzátette: bár a megyei tanácsnak nem hatásköre az erdőgazdálkodás, elősegíti az ezen a téren való nemzetközi együttműködést, hiszen Hargita megye egyik leggazdagabb erőforrása az erdő, és hatékonyabb menedzseléssel emelkedhet a vidék lakosságának életszínvonala – az erdőgazdálkodás a régió fejlődésének egyik motorja lehet.

– Megtisztelő Hargita Megye Tanácsa számára, hogy együttműködést alakíthatott ki olyan partnerrégiókkal, amelyekben az erdőgazdálkodás fejlődése, főként a tulajdonviszonyokat tekintve, töretlen volt – mondta Borboly Csaba.

Tánczos Barna, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára szintén üdvözölte a jelenlévőket. A RobinWood Plus projekt sikerében érdekelt az általa képviselt tárca, hiszen célkitűzése a vidéki lakosság életkörülményeinek javítása, ezért Tánczos örvendetesnek tartja, hogy Hargita megye is részt vesz a programban.

A projektvezető Liguria régió részéről Roberta Casapietra ismertette a RobinWood Plust. Fő célja az erdők sokoldalú szerepének növelése a gazdasági fejlődésben, a környezetvédelemben és az életminőség javításában a vidéki területeken. Hivatalosan 2010 januárjában indult, teljes időtartama 48 hónap, 2013 decemberében ér véget. Összköltségvetése 3 063 463,56 euró, ezt részben az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) támogatta, részben pedig a partnerek. A RobinWood Plus résztvevői tapasztalatcsere révén szeretnék kiegyenlíteni a partner régiók közti fejlettségi szintkülönbségeket. Ennek érdekében a politikai döntéshozókra is hatást próbálnak gyakorolni.

A továbbiakban Balogh Sándor, a Környezetvédelmi és Erdőgazdálkodási Minisztérium képviselője mutatta be az uniós, illetve a hazai erdőgazdálkodást, Marc Horvat, a franciaországi Limousin Régió Tanácsának részéről pedig a Ruract hálózatot ismertette, amelyet Limousin régió az INTERREG IIIC program keretében kezdeményezett, lényege az európai uniós régiók együttműködése, tapasztalatcseréje a vidéki innovációs fejlesztések érdekében. Massimo Donzella, az olaszországi Liguria tartomány tanácsa környezetvédelmi bizottságának elnöke a RobinWood Manifesto nevű alprojektjéről számolt be. A finn Kainuu régió hatóságától érkezett Juhani Karkkainen a tartományát mutatta be, Nicola Mayera pedig az olasz Calabria tartomány regionális falufejlesztési stratégiájáról beszélt.

A konferencia plenáris ülésének végén a hallgatóság kérdéseket tehetett fel. Legtöbben az erdei gyümölcs és a gomba gyűjtéséről, valamint a vadgazdálkodásról érdeklődtek, hogy a partner régiókban hogyan szabályozzák ezeket. Kiderült, hogy főleg az olaszországi tartományokban problémát jelent az elszaporodott vadállomány, Calabriában például tavaly 25–30 ezer vaddisznót lőttek ki, ez viszont nem volt elég, így meg kellett hosszabbítaniuk a vadászidényt.

A konferencia délután két szekcióban folytatódott. Az egyiket Korodi Attila parlamenti képviselő, volt környezetvédelmi miniszter vezette, témája az alternatív energián alapuló biomassza volt; a másik szekcióülést, amely a részvételen alapuló erdőgazdálkodási tervek kérdéskörével foglalkozott, Tánczos Barna államtitkár moderálta. A rendezvény végén tartott kiértékelőn Borboly Csaba tanácselnök azt mondta, a konferencián sokkal több kérdést tettek fel a hallgatóság soraiból, mint amire számítottak, ami örvendetes, hiszen a téma iránti érdeklődést mutatja. Korodi Attila szerint a biomassza-felhasználással kapcsolatos szekcióülésen kiderült, hogy a partner régiók problémái hasonlóak a mieinkhez, így tanulhatunk egymástól. Tánczos Barna szintén hasznos tapasztalatokról számolt be, a három előadó három különböző szemszögből mutatta be a mai konferencia témáját. Roberta Casapietra projektvezető kijelentette: a RobinWood Plus során ez volt az első technikailag értékelhető találkozó, de nem az utolsó.

– A többi konferenciának is ilyen színvonalasnak kell lennie – mondta Casapietra.

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774