Megújult katolikus templom várja a homoródszentpáliakat

A közösségi összefogást meghitt ünnep zárta

(0 Szavazat)35 megjelenítés

Megáldották szombaton, július 23-án ünnepi szentmise alkalmával a felújított homoródszentpáli római katolikus templomot. Egy régi, a kommunista időkben épült kis épületet sikerült kibővíteni és igazi kistemplommá alakítani. A munkálatok jelentősen támogatta Hargita Megye Tanácsa: tavaly 40 ezer lejt, idén 80 ezer lejt különítettek el erre a célra. A július 23-i ünnepségre meghívást kapott Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is. A szentmisét Tamás József püspök celebrálta, majd megáldotta a felújított templomot.

Borboly Csaba az egybegyűlteknek elmondta, fontos a megyei tanács számára minden kisközösség hitéleti tevékenysége, és példaértékű, ahogy ennek a kis templomnak az ügyében összefogtak. Abban kívánnak továbbra is közreműködni, segítségül lenni, hogy a történelmi magyar egyházak közösségépítő tevékenységet tudjanak folytatni.

– Öröm számomra, hogy ez mostmár a sokadig templom Hargita megyében, amely megépül. Minden egyes helyen, ahol templom épült, felújításra vagy átépítésre került, érezhető a közösségben az egymásra figyelés, a szolidaritás és a szeretet. Sokkal több közös ügyet tudnak megoldani az emberek, ha a lelkész, a tiszteletes, a pap érdemben tud velük foglalkozni. Vállalom, hogy a további problémák megoldásában is dolgozzunk együtt – mondta Borboly Csaba.

A megyeelnök gratulált a közösségnek, megköszönte Tamás Huba plébános áldozatos munkáját, hiszen nagy dolog, amit sikerült a hívekkel, a támogatókkal véghez vinnie, fogalmazta meg.   

Tamás Huba elmondta, a kommunizmus idején épült létesítményt családi házként engedték működni, nem engedték, hogy templom legyen. Ezen szerettek volna változtatni, és készült egy rehabilitációs terv, melynek köszönhetően a templom egy gyöngyszeme lett a Kis-Homoród mentének. Sok jószándékú embernek köszönhetően megújult a templom, prioritásként kezelte a munkálatok finanszírozását a megyei tanács, illetve segítették a helyi és a környékbeli közbirtokosságok, amelyért mindannyian hálásak, hangsúlyozta a plébános. 

Tamás József plébános elmondta, többször járt a helyszínen, és örömmel tapasztalta a nagy lendületet, amellyel mindannyian a templom újításán dolgoztak. A közösség összetartó erejét méltatta, amelynek köszönhetőek az eredmények, illetve a szombati szép ünnep. 

 

Csíkszereda, 2016. július 23. 


[ Egyházi hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774