Online rendszeren keresztül követik a tej-kifli programot

Jelentősen megkönnyíti tanintézetek és a szállító cégek munkáját is 

(0 Szavazat)185 megjelenítés

Működik az online szoftver, amelybe naponta töltik fel a tanintézetek a napi diák létszámot, ez alapján a tej-kifli programban kiszállító vállalatok leszállítják a napi adagokat. A március 6-i, hétfői sajtótájékoztatón ugyanakkor György Zsolt a szoftverrendszert létrehozó Cosys IT cég vezetője rámutatott a rendszer azon lehetőségére amelynek köszönhetően az iskolák a leszállított termékek kapcsán visszajelzést küldhetnek a cégeknek a minőséget és mennyiséget illetően is.

A cégvezető ugyanakkor elismerően beszélt a felület működését megelőző munkáról is, amelyhez pozitív hozzáállást tanúsítottak a tanintézetek és a cégek is. Jelenleg több mint 8 000 dokumentumot töltöttek fel az adatbázisba, így visszamenőleg is könnyedén leellenőrizhető a diákok létszáma és a leszállított termékek, a 367 tanintézetből 345 használja a szoftvert, amelyhez a remények szerint a későbbiekben minden tanintézet csatlakozik.

Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke szerint az eleve rossz tej-kifli program visszásságait igyekeznek korrigálni az online felület révén. A törvény értelmében a diák létszámnak megfelelő termékeket köteles kifizetni a megyei tanács. A rendszernek köszönhetően pedig az „ügyeskedéseket” igyekeznek ki küszöbölni. – A rendszer megkönnyíti a cégek dolgát is, hiszen fölösleges legyártani azon termékeket, amelyre nincsen diák, a megyei tanács csak azt fizetheti ki, így pontosabb az elszámolás is – fejtette ki a megyeelnök, hozzá téve, hogy sajnos az iskola igazgatók rengeteg olyan háttér munkát kénytelenek elvégezni, amely már meghaladja egy tanintézet iskola igazgatójának kötelességét, ezzel a rendszerrel pedig egy terhet igyekeznek levenni vállukról.

Görbe Péter főtanfelügyelő szintén hasznosnak nevezte a rendszert, ugyanakkor a tanintézetek igazgatóinak felelősségét emelte ki a napi helyes diák létszám feltöltését az adatbázisba.

A rendszer lehetőséget biztosít a tanintézetek számára a közvetlen visszajelzésre a kiszállító cégeknek, ugyanebben a rendszerbe a megyei tanács, a tanintézetek és a kiszállító cégek mellett a tanfelügyelőség is teljes körű felhasználást kapott. Az érintettek közötti kommunikáció ennek köszönhetően jelentősen megkönnyebbül, csökkentve a bürokráciát is. Mint azt az előzőekben írtuk az ötlet abból ered, hogy a tanintézetekbe kiszállított termékek minősége kapcsán folyamatosan érkeznek panaszok, az érintettek pedig a rendszernek köszönhetően átláthatóbban és egyszerűbben követhetik a kormány program működését, a beszállítók pedig számon kérhetők.

A tej-kifli program témájában megjelent eddigi közleményeink az alábbi linken olvashatóak:

http://www.hargitamegye.ro/hirek/tej-kifli.html

Csíkszereda, 2017. március 6.


[ Tej-kifli program ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774