Testvérkapcsolatot létesít Hargita és Nógrád megye

A felek nemzeti ügynek tartják az együttműködést

(0 Szavazat)154 megjelenítés

Egyhangúlag döntött a Nógrád Megyei Közgyűlés annak az együttműködési szándéknyilatkozatnak az elfogadásáról, amelyet Hargita Megye Tanácsával írtak alá a két megye közti testvérkapcsolat létesítéséről. A december 15-én tartott ülésen Hargita megyét Bíró Barna Botond alelnök képviselte, jelen volt Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, Szabó József megyei jegyző, Stayer László, Szécsény város polgármestere, valamint báró Lipthay Antal, Szécsény város díszpolgára is.

Bíró Barna Botond elmondta, hogy a testvérmegyei szándéknyilatkozatot Lipthay Antal sugallatára kezdeményezték, akit idén Hargita Megyéért Díjjal tüntettek ki, mert a gyergyószárhegyi Lázár-kastély 13/24 tulajdonrészét a Szent Ferenc Alapítványnak ajándékozta, hogy a kastély végre megnyithassa kapuját a látogatók előtt, s ezáltal újra szolgálhassa a szárhegyi közösséget. Ez alapozta meg Hargita Megye Tanácsa kezdeményezését, hogy a szándéknyilatkozatot, majd a későbbiekben a megállapodást is megkössék Nógrád megyével, fejtette ki Bíró Barna Botond, aki szerint a szándéknyilatkozat számukra nem csupán gyakorlati és közigazgatási jogi aktus, hanem nemzeti ügy. Az alelnök elmondta, hogy Hargita megye jelenleg tíz magyarországi megyével ápol testvérkapcsolatot, jelenleg Vas megyével és Nógrád megyével van folyamatban a kapcsolat létesítése.

– A testvérkapcsolat révén közös problémákra találhatunk megoldást, például a szakoktatás fellendítésére, hogy fiataljaink megfelelő szakképesítésben részesülhessenek szülőföldjükön, és ott is maradjanak. Emellett az üzleti Kapcsolatok terén is szorosabb együttműködés várható – jelentette ki az alelnök.

Skuczi Nándor, a közgyűlés elnöke elmondta, hogy bíznak a gazdasági kapcsolatok sikeres kialakításában és abban, hogy az oktatás területén előrelépés történik. Az együttműködési megállapodás érinti a közigazgatás, a gazdaság, az oktatás, a kultúra, a szociális ágazat, a sport, a környezetvédelem, valamint az egészségügy területét.

A sajtótájékoztatón készült videót megtekinthetik itt: https://vimeo.com/195789187

Csíkszereda, 2016. december 16.


[ Nemzetközi hírek ]

 

Álláshirdetések
Tematikus oldalak

Eseménynaptár
«2024, december»
hkscpsv
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031
FACEBOOK

Projektek

 

 

 

 

 

 

ENSIE

 

 

Network of Cities for Artistic Creation

European Day of Artistic Creativity

Creative Ideas Bank

 

VADKÁROK HARGITA MEGYÉBEN

Sürgősségi számok

Egységes segélyhívó szám:

112

 

Hargita Megye Tanácsának készenléti szolgálata a megyei utak hótalanítására:

0266 207 774